Akadálymentesített weboldal
Navigáció kihagyása
Gereblyéző férfi

Mit kezdjünk a lehullott falevelekkel? - Tanácsok az avar kezelésére

Publikálva: 2025-11-10 Utolsó módosítás: 2025-11-10

A késő nyári időjárás után ezekben a napokban a lehűlés következtében - mégiscsak novembert írunk - végre már erőteljesen hullanak a falevelek. Gyönyörű látványt nyújt a színes avar, a lehullott levelek, de mit kezdjünk vele a kertünkben, vagy éppen a társas házak előtti zöldterületeken?


- A gyepen nem szabad rajta hagyni a leveleket, mert bevizesedik, berohad alatta a fű és ki is pusztul - tanácsolta elöljáróban érdeklődésünkre Ujhelyy Károly győri kertbarát, a Kertszövetség országos elnökségének tagja. - Mindenképpen érdemes akár két-három alkalommal is összehúzni a lehullott leveleket egy kupacba. Én az avart komposztálom. Már most elkezdtem, majd vékony réteg földet szórok a tetejére, akár a vakondtúrásból származót. A cél az, hogy lenyomjuk, összepréseljük valamennyire a komposzthalmot. Némileg az avart érdemes meghagyni a kertben, például azért, hogy a sünöknek legyen hol áttelelniük. Az összesepert kupacot behúzom a bokrok alá, majd tavasszal kitakarítom. Az őszibarack fa alatt pedig beásom a lehullott leveleket a föld alá, nem túl mélyen, amelynek tápanyagtartalma így hasznosul.


Gereblyéző férfi

Fotó: Molcsányi Máté


Lehullott levelek komposztálása okosan


Szintén Ujhelyy Károly tanácsa, hogy a kórokozókkal, kártevőkkel szennyezett növényi részeket ne tegyük a komposztba, mert, bár a legtöbb kórokozó elpusztul a komposztálás során termelődő hő hatására, ezek ellenére több is életképes maradhat. Az ételmaradékok is komposztálhatóak, de ajánlatosabb kerülni, hogy belekerüljenek, mert büdös lesz és odavonzhatják a nemkívánatos rágcsálókat, legyeket. Ezek helye inkább a szelektív zöld hulladékgyűjtőkben van.

Ujhelyy Károly hozzátette, novemberben például Győrben el lehet égetni a kerti zöldhulladékot hétköznapokon, de a leveleket ne égessük el. Az is érdemes tudni, hogy a kerti hulladékot délelőtt égessük inkább, mert délután már nagyobb az esélye annak, hogy megmarad a füst a talaj közelében.


Ingyen elhelyezhetők, de csak aprítva


Az őszi kerti munkákból származó lakossági eredetű fásszárú zöld hulladékok (vékonyabb ágak, gallyak) a jogosultság igazolását követően a GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. által működtetett hulladékudvarokban továbbra is környezetbarát módon és ingyenesen elhelyezhetőek, közölte honlapján a cég. A jogosultság igazolására magyarországi lakcímkártya szolgál. Fontos tudni, hogy a hulladékudvarokban leadni kívánt fásszárú zöld hulladékot mérhető állapotban, például kötegelve kell bevinni. A hulladékudvarokba fásszárú zöld hulladékból a beszállítható napi limit 100 kilogramm, az éves kvóta 300 kilogramm.


Férfi lombgyűjtő kosárral

Fotó: Molcsányi Máté


Plusz barna zsákot is vehetünk


A családi házak udvarán és előkertjében összegyűjtött 

  • falevél, 
  • lenyírt fű és a további 
  • lágyszárú zöld hulladék 
    folyamatosan elhelyezhető a 
    GYHG által hetente üríttethető barna fedeles bio kukában. Akinek ez nem elég, az Győrben a közterületen, illetve a saját ingatlanon összegyűjtött zöld hulladék (falevél, felaprított gally) elszállíttatására kiegészítő szolgáltatásként 60 liter hulladék elhelyezésére alkalmas, barna színű, GYHG logóval ellátott gyűjtőzsákot kínálnak. A zsákok a cég Győr, Nagysándor József út 31. címen (ETO Park I. emelet, szolgáltató negyed) található ügyfélszolgálati irodájában vehetők fel. A zsákokat (bruttó 225 forint/darab) utólag a szemétdíjjal együtt kell kifizetni. Családi házak esetében a járatnapon ürítésre kitett bio hulladékgyűjtő edény mellé kell tenni ezen zsákokat. Társasházaknál a közös képviselő előzetes bejelentését (telefon: +36 1 776 7777, email: logisztika@gyhg.hu) követően Győrben pénteken, vidéken az adott település bio hulladékgyűjtési napján történik az elszállítás.


Cikk forrása: kisalfold.hu